A remekmu (ePub)

"Révész vitt át a túlsó partra. Meglepoen hasonlított arra a férfiarcképre, ám kortalannak látszott. Egykedvuen evezett, a legkisebb erofeszítés nélkül. A hátizsákomra pillantva megjegyezte, hogy az ember sohase lehet eléggé felkészülve. Azt hittem, arra céloz, hogy kevés holmit viszek magammal, de aztán hozzátette, vagy tíz éve már, hogy átvitt a folyón egy vándort, akinek a botján kívül semmije sem volt. Akkor igencsak fel lehetett készülve, élcelodtem. Lélekben bizonyára, hutött le a válaszával. Az én vállalkozásom a test próbatétele, magyarázkodtam. Minden vállalkozás elsosorban a lélek próbatétele, mondta erre. Nem erosségem a bölcselkedés; hogy másra tereljem a szót, megkérdeztem, mit lehet tudni a láthatatlan labirintusról. Nem lepodött meg.
-¿A szellemlabirintusról? - kérdezett vissza helyesbítoleg. - Nem sokat. Úgy tartják, nincsenek falai, és bárhol lehet bejárata. Az ember egyszer csak benne találja magát.
-¿És hogyan lehet kijutni belole? - kérdeztem.
-¿Csak el kell mondani egy alkalmas imát - válaszolta.
Mosolyogtam magamban.
-¿És aki nem tud imádkozni? - kérdeztem, merthogy én nem tudtam.
Hirtelen meg kellett kapaszkodnom a csónak két peremében, mert vad örvénybe kerültünk, a folyó lassú sodrása ellenére. Erosen billegve körbefordultunk egypárszor, miközben o kiemelte az evezoket a vízbol. De mindjárt megállapodtunk, és evezett tovább.
-¿Mindenki tud - mondta, mintha mi sem történt volna. - Mindenkinek van egy imája, amit csak o tud, csak o tudhat, és ami csak orajta segíthet. Ha segíthet.
-¿Mit lehet még tudni a labirintusról? - kérdeztem.
-¿Hogy talán csak legenda - felelte egy halvány, talányos mosollyal.
Csakhamar partot értünk. Búcsúzóul jó szerencsét kívánt."

(A szellemlabirintus)